Befektetés Önmagunkba

Nem vihetjük magunkkal halálunk után sem a bankszámlánkat, sem a ruháinkat. Minden, amit felhalmoztunk mulandó. Az egyetlen, ami tovább él belőlünk az az emlékünk. Így hát nem mindegy hogyan éljük le a megadatott akár 70-80 évet.

Mennyit érek?

Rengetegen vannak, akik szerencsésnek mondhatnák magukat, azonban nem ismerik fel, hogy miben is áll szerencséjük. Robotként élik életük nagy részét, olyan célokat hajszolva, melyek nem feltétlenül hozzák el sem a boldogságot, sem a megnyugvást. Még több pénzt felhalmozni, még többet élni, kifacsarni az életből. Fel sem merül sokszor, hogy én mit adok cserébe?

Ha az anyagi célok elérésének hátterében az áll, hogy csak akkor vagyok értékes, ha sok pénzem/ruhám/barátom van, akkor sosem lesz elég semmiből, s csalfa önigazolás keresésünk kártyavárként omolhat össze egy rosszabb periódus során.

A természet mindig egyensúlyra törekszik. Valójában az adok-kapok harmóniája az élet minden területén megjelenik, így ha minél többet veszek el az élettől, és cserébe én semmit sem adok másoknak, előbb-utóbb kiürül ez a forrás.

Mit tehetek?

Aki lelke mélyén szegénynek, értéktelennek érzi magát, az életbeli bizonytalanságból fakadóan törvényszerűen pótcselekvésekbe menekül, élete kiüresedhet és csak évekkel később döbben rá, hogy leélte úgy az életét, hogy valójában egy percig sem szerette a munkáját, nem vállalhatta fel véleményét, és megalkuvás volt az élete.

Valójában mindannyian gazdagok vagyunk. Ki ebben, ki abban, de biztosan talál mindenki olyan dolgot a lelkében, melyből adhat másoknak. Nem kell feltétlenül anyagi áldozatot hozni, ha valakinek nem teszik lehetővé az életkörülményeik. Mégis hányszor láttunk már példát arra, hogy idős emberek mennyire segítőkészek és jólelkűek még a mélyszegénység határán is.

Semmibe sem kerül egy biztató mosoly, egy ölelés – mégis kevesen teszik meg. Félrenézünk, ha segíteni kell másokon, legyen szó egy babakocsiról a buszon, vagy valakiről, aki elesett az utcán. Hiszen – tévesen – úgy gondolják, egyszer valamikor nekik sem segítettek, ő miért viselkedjen másképp, mi köze ahhoz az idegen emberhez?

Számvetés azzal, amim van

Vajon hálás vagyok-e azért, hogy van fedél a fejem felett, és hogy meg van mind a 4 végtagom, vagy természetesnek veszem-e mindezeket? Ha hálát kezdek el érezni mindaz iránt, ami már most jól működik az életemben, akkor kinyílok a világ felé. Boldogság fog eltölteni, és egy pillanatra megelégszem azzal, ami van. Örülni fogok mások sikerének és tudni fogom, hogy gazdag vagyok legbelül, mert képes vagyok önzetlenül adni másoknak. Legyen az egy megsütött sütemény, amit átviszel a szomszéd öreg néninek, vagy egy pár órás önkéntes munka.

Sohasem késő változtatni. Senki sem úgy fog emlékezni rád, hogy milyen anyagi sikereket értél el, hanem, hogy mit adtál nekik, és hogy az életük megváltozott általad, mert egyszer valamikor ismerhettek Téged.

Csodaszép napokat kívánok Neked! 

Dia